A film, ahol Keanu jobb, mint a forgatókönyv

A film, ahol Keanu jobb, mint a forgatókönyv

Aziz Ansari „Good Fortune” („Jó szerencse”) című filmjét ki az, aki nem Keanu Reeves miatt nézte meg? Kifejezetten kíváncsi voltam mit nyújt a Matrix vagy a John Wick sztárja egy könnyed vígjátékban, és ebben nem kellett csalódni. A kissé naiv angyal szerep kifejezetten jól állt neki, és talán nem is kellett megjátszania magát, hiszen mindannyian hallottunk már történeteket arról, milyen szerény és kedves Reeves a való életben.

Magával a történettel sokkal inkább gondok voltak. A koldusból királyfi tanmesét jól ismerjük, kár, hogy Ansari (aki a forgatókönyvíró, a rendező és a főszereplő is egyben) nem bontja ki a témát mélyebben. Olyan, mintha talált volna egy remek ötletet, de aztán elfelejtette, mit akart vele kezdeni. Anélkül, hogy spoilereznék: a vége túl puhára sikerült, egy ilyen kemény témához képest, mert ugyan boldogít-e a pénz?

A „Mátrix” sztárja Gabrielt, egy alacsonyabb rangú angyalt alakít, akinek a beosztása az, hogy megmentse a mobilozó autósokat vezetés közben. Ha valaha is előfordult már, hogy a telefonodat nézted vezetés közben, majd az utolsó pillanatban kaptad fel a fejed egy ütközés elkerüléséhez, van egy jó hírem: az ő volt, Gabriel. A főnöke nem maga az Isten, hanem Martha (Sandra Oh), aki arra bíztatja, hogy dolgozzon jól, és akkor előreléphet a ranglétrán. Igen, kiderült, hogy bizony a mennyben is van hierarchia, és egyszeriben megértettük, hogy a mi Gabrielünknek miért olyan kicsik a szárnyai, a főnökéhez képest.

Az unatkozó angyalunk egy nap felfigyel Arjra (Ansari), aki több munkahelyen is próbál megfelelni, miközben egyikből sincs annyi bevétele, hogy egyről a kettőre jusson – mindezt úgy, hogy a kocsijában alszik. Ételt szállít hálátlan alakoknak, alkalmi munkákat vállal egy appon keresztül, amely mindenféle feladatokkal látja el: például sorban állás a legújabb finomságért, és dolgozik egy nagyáruházban is. Itt találkozik a bájos Elénával (Keke Palmer), aki szakszervezetet szeretne alapítani a munkások jobb körülményeiért, amire Arj egyszerűen nem tud időt szakítani. Eközben az alkalmi munkás appon keresztül megismerkedik Jeff-fel (Seth Rogen), egy kockázatitőke-befektetővel, aki egy hétre felveszi asszisztensnek. Arj azonban egy rossz döntésével feldühíti, Jeff pedig azonnal kirúgja. Gabriel attól tart, hogy Arj ettől végképp összeomlik, ezért felfedi magát előtte, és jövőbeli képeket mutat neki, hogy megértse: még mindig érdemes élni.

A víziók a film legszórakoztatóbb jelenetei: például arról, hogy egy Amazon-szerű munkahelyen flakonba pisil, hogy az anyóséknál kell laknia, vagy hogy nem tudja majd kifizetni a házi kedvenc orvosi számláit. Nem csoda hát, hogy Arjt nem igazán lelkesítik ezek a rázós jövőképek. Gabriel a maga naiv módján jót akar, és azt gondolja, hogy Arj esetleg megtanulhatja: a pénz nem boldogít; így elintézi, hogy helyet cseréljen Jeff-fel. A gazdag szegénnyé válik– a szegény gazdaggá. Arj nem úgy reagál, ahogy a tanmese „előírná”, a helyzet pedig egyre kaotikusabbá válik.

Rogen hozza a tőle megszokott formát: a gazdag fickó, aki kemény úton tanulja meg, milyen az élet a társadalmi létra alján. Olyan életet tapasztal meg, amelyet addig sosem ismert, hiszen vagyonát jórészt gazdag szüleitől kapta. De a filmet valójában Keanu Reeves viszi a hátán. Gabriel annyira rosszul méri fel a helyzetet, hogy a hibák miatt visszaminősítik emberré, és így saját bőrén tanulja meg, hogyan működik a világ. Először eszik sajtburgert, mosogatóként dolgozik, láncdohányos lesz… nézni, ahogy a tiszta, angyali ártatlansága fokozatosan széthullik, őszintén szórakoztató.

Valójában a filmben végig együtt érzünk valakivel: a szegénnyel, nyilvánvaló okok miatt, és még azt is értjük, hogy miért nem akar visszatérni korábbi életéhez. A gazdaggal is, mert érezzük, hogy van benne jó szándék, szeretne segíteni; és végül az angyallal is, akinek eltökélt szándéka, hogy megment egy elveszett lelket, miközben ügyetlenül bukdácsolva próbálja helyrehozni azt, amit elrontott.

Szerző: Oláh Angéla

Related Post

Leave a Reply

Discover more from Spotlight Hun

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading