A Chesford előcsarnokában láttalak meg újra. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy rosszban sántikálsz. Ahogy beléptél az ajtón annak a fickónak az oldalán – fogalmam sem volt, miért vagy vele egyfolytában –, felkeltetted az érdeklődésemet. Nem olyan voltál, mint a legtöbb nő. Közel sem olyan voltál, mint mások. De akkor már ezt tudtam.
Feltűnt, hogy nem a recepció volt az első állomásod. Felmérted a terepet, kerestél valakit. Először azt hittem, amit minden más férfi gondolt volna rólad. A melletted álló pasasból ítélve, épp valami házasságtörésre készülsz. Nagyot tévedtem, te ennél sokkal bonyolultabb vagy, ugye?
Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, és én akkor döntöttem el, hogy megakarlak ismerni. Tudni akarom, ki ez a nő. – Csak ez járt a fejemben. De nem léphettem oda eléd csak úgy, mert én itt egy alkalmazott voltam. A bellboy, aki csak csettintésre érkezik. Micsoda szerencsétlen félnótás vagyok.
Amikor már épp úgy döntöttem, hogy most már megszólítalak, Tracy – az a hülye, kotnyeles picsa – megelőzött engem. Szőke haja kontyba fogva, világos blézere kifogástalan. Úgy nézett ki, mintha valóban kifinomult hölgy lenne, vagy legalábbis valami fontos láncszem lett volna a hotelben. Ő a recepciós, te pedig zavart mosollyal fogadtad őt.
– Üdvözlöm, segíthetek önöknek valamiben? – kérdezett azon a nyálas hangján, amit mindenkinél bevetett, ha hízelegni akart.
– Én… – kezdted, de akkor a melletted álló fickó magához húzott, és melegen rád mosolygott.
– A feleségemmel szeretnénk kibérelni egy szobát ma éjszakára.
Valami nem stimmelt már akkor is ezzel az ócska dumával. A tekinteted mindent elárult, Mira. Meglepődtél, nem számítottál erre. Már akkor erősen sejtettem, hogy nagy bajban lehetsz, vagy legalábbis próbálsz elsunnyogni valamit. De a játékodnak semmi köze nem volt a hűtlenséghez, és ezért még kíváncsibbá tettél.
– Attól tartok, ez nem lehetséges. Teltházunk van. – Tracy mindig tudta, hogyan lehet nyálas mosollyal elsimítani a helyzetet. De most ő is óvatosabb volt. Na nem azért, mert ő észrevette volna, amit én. Ahhoz nem volt elég szemfüles. Inkább azért volt ennyire óvatos, mert tudta, hogy hazudik.
Miután az egyik legbefolyásosabb üzletember szállt meg nálunk, nem fogadhattunk új vendégeket a hotelben. Ez amolyan felsőbb utasítás volt, biztosan így próbálták meg kiszűrni a betolakodókat. Ilyenkor sok firkász próbál a közelébe férkőzni, én pedig akkor már tudtam, hogy egyike vagy ezeknek a férgeknek.
– Ó, nagyon sajnálom – mondtad, de láttam arcodon a kétségbeesést. Be akartál jutni. Talán engem kerestél? Felismertél az előző esti galériamegnyitóról? – Legalább a mosdót használhatnám? Nagyon régóta úton vagyunk.
– Természetesen. A folyosó végén találja. – biccentett állával a recepciós, én pedig rájöttem, hogyan hívhatnám fel magamra a figyelmedet.
– A földszinti mosdót épp takarítják. – Ekkor minden szem hirtelen rám szegeződött. Élveztem a figyelmedet, érdeklődő volt és tapintatos.
– Marcus, megtennéd, hogy felkíséred a hölgyet a mosdóba? – Annyira boldoggá tett, hogy Tracy a nevemen szólított a jelenlétedben. Így már tudhattad, ki vagyok. Már csak abban reménykedtem, hogy sosem feleded el.
– Örömmel – feleltem, de a mosolyom visszafogott maradt. Nem akartalak elijeszteni, meg akartam nyerni a szíved.
Félretoltam a kocsit, és intettem neked, hogy kövess. A lépcsőnél magam elé engedtelek, hogy lásd, mennyire udvarias vagyok. A hölgyek szeretik az udvarias férfiakat, nem? Tudtam, hogy értékeled ezt, mert te egy különleges lány vagy. Én pedig igyekeztem a legjobb oldalamat mutatni neked.
Ahogy előttem szelted a lépcsőfokokat, akaratlanul is megnéztem a nőiességed. A tested minden vonala előttem mozgott, hipnotikus ritmusban. A feneked feszült a nadrágod alatt, mintha direkt mutattad volna nekem, mintha tudtad volna, hogy nézem.
Arra gondoltam, milyen lenne belemarkolni. Belepréselni az ujjaimat, míg fel nem szisszensz. Elképzeltem, ahogy lehajolsz előttem, ahogy a lépcső hideg korlátjához szorítalak, és beléd csúszok hátulról, miközben te hangosan felnyögsz az élvezettől.
Az agyam képtelen volt leállni. A látványod volt az első ajándékod nekem. És tudtam, hogy onnantól a tiéd vagyok. Vagy inkább: te az enyém.
Egy pillanatra meg kellett állnom, mert éreztem, ahogy felállt. A tested látványától, attól, ahogy a feneked ringott előttem minden lépésnél. Képtelen voltam uralkodni rajta. Féltem, hogy észreveszed, hogy megérzed a pillantásom súlyát, vagy meghallod a zihálásomat. De közben valami perverz öröm is elöntött: mi lenne, ha tényleg meglátnád?
Talán akkor végre megértenéd, mennyire erősen kötődünk egymáshoz már most. A farkam reagált rád először, mielőtt még kimondhattam volna, hogy hozzám tartozol. És ha észrevetted volna? Akkor legalább megtudtad volna, hogy milyen mocskosan akartalak már akkor.
– Ha teltház van, akkor miért nincs itt egy árva lélek sem? – kérdeztél, amikor már éppen felértünk az első emeletre. Épp csak egy hajszálon múlott, hogy nem vetted észre, mennyire sóvárgóan bámultalak.
– Erős túlzás, hogy teltház van – vallottam be egy apró, cinkos mosolyt ejtve feléd.
– De hát az imént…
– Tudom, tudom… de van ez a fickó. Az a politikus. Kiüríttette az egész átkozott kócerájt, és jó summát fizetett a hotel tulajdonosának, csakhogy senki se zavarja.
Azért mondtam el neked mindezt, hogy bevágódjak. Annak ellenére is, hogy tudtam, az állásomat is elveszíthettem volna. De bíztam a diszkréciódban, és azt akartam, hogy te is bízz bennem. Mert ez az egész beszélgetés nem is róla szólt, hanem rólunk. Megértettük egymást félmondatokból is, emlékszel?
– Miért tenné? – tetted fel a kérdést, miközben megálltál a női mosdó ajtaja előtt. Láthatóan eszed ágában sem volt belépni oda. Te csak indokot akartál, hogy beszélgethess velem. Már akkor vonzódtál hozzám, Mira.
– Azt nem tudom, de vannak pletykák. Azt beszélik a többiek, hogy Mr. Rowe pénzt fogadott el a kampányához az orosz elnöktől azért, hogy megnyerje az idei elnökválasztást, és lepaktáljon velük. Persze, ki tudja, mi igaz belőle.
Felnevettem, te pedig velem együtt nevettél. Tetszett neked a humorom, amit jó jelnek vettem. Kapcsolódtunk egymáshoz, és észrevettem még valamit. Barna hajtincsedet a füled mögé söpörted, a szemedben valami fény csillant. Zavarban voltál, miattam. Én hoztam ezt ki belőled.
– És te mit gondolsz? – Kíváncsi voltál a véleményemre, és ez nem lehetett véletlen. Ha egy nő érdeklődik a férfi gondolatai iránt egy adott helyzetben, az a kölcsönös szimpátiát jelenti.
– Valami tényleg történik, ez kétségtelen. Nézze, Miss… – Egy kicsit taktikáztam, mintha még nem tudtam volna a neved. És szándékosan nem a Mrs. megnevezést használtam, hogy tudatosítsam benned, tudom, hogy nem vagy férjnél. Neked ez fel sem tűnt.
– Halberd. De csak Mira.
– Szóval Mira… én nem akarok összeesküvés-elméleteket szőni, de sok politikus megfordult már nálunk, és soha, egyiknél sem kellett leállítani a forgalmat.
– Köszönöm Marcus. Azt hiszem, most sietnem kell vissza. Elég sok még a dolgom – felelted kissé zavartan.
Búcsúzásképp megérintetted a karom, észrevétlenül végigsimítottál rajta az ujjaiddal. Az érintésedbe beleborzongtam, és alig kaptam levegőt. Éreztem, ahogy a nadrágom feszülni kezdett rajtam, de te már ezt nem láthattad, mert addigra elindultál lefelé a lépcsőn.
Nem mentél be a mosdóba. Tudtam, hogy ezt az egészet miért tetted. Megakartál ismerni. Akkor, ott lent, amikor beléptél az ajtón, egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, Mira. És te akkor már láttál bennem valamit. Valamit, amit eddig senki sem akart észrevenni bennem. És én ekkor már tudtam, hogy nem engedhetlek el.
Amint eltűntél a lépcsőfordulóban, egy pillanatra csak álltam, mintha még mindig éreztem volna az érintésed a karomon. A bőröm izzott, és minden idegszálam azt követelte, hogy kövesselek. De nem tettem. Nem akartalak elijeszteni.
Helyette benyitottam a mosdóba, amelyet neked ajánlottam az imént. Az ajtó mögött félhomály volt, a víz csöpögése visszhangzott a csempéken. A levegőben fertőtlenítő szag terjengett, de én csak téged éreztelek.
Letámaszkodtam a mosdókagylóra, és becsuktam a szemem. Láttam magam előtt, ahogy a lépcsőn haladsz felfelé, a feneked csábító mozgását. Hallottam a hangod, ahogy kimondtad a nevemet – Marcus. Tőled hangzott el először igazán.
A nadrágom fájdalmasan feszült, és nem tudtam tovább türtőztetni magam. Lehúztam a farmerom cipzárját, a kezemet a farkamra szorítottam, és elképzeltem, hogy te vagy az. Hogy most is ott állsz előttem, a hajad a füled mögé simítod, és a férfiasságomat mosolyogva a szádba veszed, megízleled.
Egy pillanatra attól rettegtem, hogy kinyílik az ajtó, és valaki belép.
A gondolat, hogy rajtakaphatnak, nem fékezett meg – épp ellenkezőleg. A félelem csak még jobban feltüzelt. Elképzeltem, ahogy te lépsz be, Mira. Ahogy megállsz a küszöbön, és meglátod, mit teszek érted. Hogy nem hagysz faképnél, hanem átveszed a mozdulataimat.
A nyelveddel megérinted a farkam hegyét, és játszol vele, miközben a tekintetünk összefonódik. A kezed erősen rászorít, és mozogni kezd rajta, majd egyre gyorsabban és gyorsabban dolgozza meg. Erősen tartod, mert te tudod, hogyan kell megérinteni egy férfit, hogy aztán elveszítse a maradék önuralmát. Mélyen a torkodra veszed, mert élvezed. Én pedig álmélkodva figyelem, ahogy a faszom ki-be mozog tökéletes ajkaid között.
Ziháltam, minden mozdulatban téged láttalak. Nem a mosdó csempéi között voltam, hanem benned. A képzeletemben a fejedet támasztottam, újra és újra beléd nyomultam. A valóságban pedig a saját kezem vitt a végső pontig.
Elöntött a forróság, és elborított az élvezet, mintha tényleg a tiéd lennék. Vagy te az enyém. A testem rángott, a szám elfojtott nyögést engedett ki, miközben a padlóra csöpögött minden, amit neked tartogattam. Köszönöm Mira. Csak te ébresztettél fel abból az üres, szürke semmiből, amiben addig éltem.
Egy ideig csak lihegve álltam, és bámultam a tükörbe. Az arcom kipirult, az izzadság csorgott rólam, de a szememben ott volt az igazság. A mi igazságunk. Hogy amit most tettem, az nem bűn volt, hanem bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy neked és nekem közünk van egymáshoz. Még ha te ezt most nem is érted.